TOP 5 női maratonisták

by Super User
on 22 október 2013

Októberi szubjektív TOP 5-ös összeállításunk a női maraton futókról szól

 

 

 

Ebben a listában teljes mértékben szubjektív alapon állítottam össze a TOP 5-ös női maraton futókat (Balca)

Mielőtt még bárki ez alapján kezdené megírni női futókról szóló kisdoktoriját, ajánlom nézzen utána a töréneteknek, simán elképzelhető, hogy az összeállításból apró (vagy kicsit nagyobb) részletek kimaradtak.

Miként a férfiaknál a görög Pheidippidészt tartjuk számon első maraton futóként, itt is joggal vetődhet fel a kérdés, hogy van-e olyan hölgy a napfényes Hellászból, aki felkerülhet erre a listára. Jelentem, nálam nincs, úgyhogy térjünk is a lényegre.

5. Violet Piercy
Ennél a dél-londoni nőnél valójában több a kérdőjel, mint amit ténylegesen tudunk róla. Mindenesetre a hosszútávfutásra az inspirációt  egy amerikai hosszútávúszó adta neki, aki 1926-ban átúszta a La Manche csatornát. Bizonyítva, hogy az atlétikából addig kirekesztett nők is képesek komoly teljesítményre, úgy gondolta lefutja a maratoni távot. Nyilván nem a fotelben ücsörögve jutott eszébe, de még abban az évben futott egy nagyot. Na nem annyit mint Forrest Gump, de hogy mennyit azzal kapcsolatban sok vita volt. Maradjunk annyiban, hogy kb 35 km-t tett meg 3 óra 40 perc alatt. Jó pár éven keresztül probálkozott még hosszabb távokat futni, míg 1936-ban egy Windsor és a londoni White City közt megrendezett versenyen a szurkolók erőteljes bíztatása mellett - 4 óra 30 perc alatt - hivatalosan mért maratont teljesített. Na ezt az időt tartják sokan az első női maraton rekordnak.



4. Kathrine Switzer
Az ő neve az 1967-es Boston Marathonhoz kötődik. Ekkor még nők hivatalosan nem indulhattak maraton versenyeken, de KV Switzer néven mégis leadta a nevezését. A verseny hatodik kilométere után egy Jock Semple nevű szervezőnek nagyon elkezdte csípni a szemét, hogy egy nő fut a pályán. Mondta is, hogy „Takarodjon a versenyemről és ide azzal a számmal!”. Majd megpróbálta erőszakkal eltávolítani a versenyből, de Kathrine barátja félrelökte őt, így végül 4 óra 20 perces idővel sikeresen be tudta fejezni a versenyt. Ez az eset is erőteljesen hozzájárult ahhoz, hogy pár évvel később (Bostonban 1972-től) már a nők is egyenrangú résztvevői lehettek a maratoni futóversenyeknek. Az esetről készült fotó bejárta a világsajtót. Kathrine ezután többször indult hivatalosan maraton versenyeken, valamint több női esélyegyenlőségi szervezetnek is azóta segíti a munkáját. 1974-ben megnyerte a New York City Marathont. Ennek a történetnek a kapcsán meg kell említenem Bobbi Gibb-et is, aki már 1966-ban lefutotta a Boston Marathont. Ő a bokorból indult a férfi mezőny után, rajtszám nélkül. A következő évben Kathrine-nél közel egy órával futott jobb időt, illetve 1968-ban is megnyerte volna a női versenyt. 1996-ban hivatalosan is elismerték győzelmeit. Az Ő úttörő szerepe is megkérdőjelezhetetlen, de a felhajtás körülötte nem volt akkora, mint Kathrine-nél, így a listán Bobbi a +1.

3. Grete Waitz
A norvég legenda a 80-as évek egyik, ha nem a legismertebb maratonfutója volt. 1978-88 között kilenc alkalommal nyerte meg a New York City Marathont. Emellett számos európa-, világ- és norvég csúcsot tartott több távon is, 400 métertől a maratonig. Az Olimpiákon nem volt szerencséje, vagy sérülés, vagy Norvégia bojkottja miatt, így "mindössze" egy ezüstérmet szerzett Los Angelesben. Ezen kívül Helsinkiben világbajnok lett, valamint kétszer nyerte meg a London Marathont. Ez az eredménysor önmagáért beszél, így a képzeletbeli dobogó harmadik foka indokolt.

 

 


2. Paula Radcliffe
Jelen korunk leggyorsabb maratoni futónője. 2:15:25-ös idejével tartja a női világcsúcsot. A valaha futott további 2 legjobb időeredmény is az ő nevéhez fűződik. Karrierje elején főleg 5.000 és 10.000 méteren aratta sikereit, majd fokozatosan áttért a félmaraton és maraton távokra. Annyi személyes kötődésem van Paulával kapcsolatban, hogy a 2011-es bécsi maratonon egy pályán futhattam vele. Igaz, hogy pár kilométerrel előttem futott és nem velem, hanem Haile Gebrsellassie-val versenyzett. Feltételezem, neki nem miattam volt emlékezetes az a verseny.

 


 

1. Monspart Sarolta
Akár a sportsikerek miatt is kerülhetett volna a listára, ugyanis 14-szeres egyéni, 9-szeres váltó és 11-szeres csapat tájfutó magyar bajnok. 1972-ben megtörve a skandináv hegemóniát, tájfutó világbajnok lett, majd még abban az évben Csepelen futott maratont. Itt egy kicsit visszaköszön a bostoni sztori, hiszen nő akkor nem indulhatott maratoni versenyen. Az egyik bíró megsajnálta, így tudott csak elindulni. Bár folyamatos bekiabálásokkal próbálták zavarni és kiállásra bírni, de ő kitartóan futott és Európában nőként először teljesítette 3 órán belüli a távot. A téli időszakokban sem lazsált, és hat magyar bajnoki aranyérmet szerzett sífutásban. A rengeteg megjelent könyv, tanulmány és újságcikk, ami Tőle származik, emberek tízezreivel szerettette meg a futást, a sportolást. Edzéstervei a mai napig megtalálhatóak futó magazinokban, vagy az interneten. A legtöbb budapesti és időnként vidéki félmaraton-maraton verseny nélkülözhetetlen résztvevője. Melyik futó ne találkozott volna Vele a verseny hajrájában pl. a Nyugati téri felüljárón? A lelkesítő szavak, az életmentő pacsik rajtam megszámlálhatatlan alkalommal segítettek. Ezúton is köszönöm!


 

 

Fel