Wachau újratöltve

18.09.2014
Kategória: Balca fut
Szerző: Balca

Sokakban felmerül a kérdés, minek utazik valaki órákat azért, hogy fusson egy félmaratont, vagy egy maratont, hiszen azt otthon is remek jól meg lehet oldani. Simán elmész a Margitszigetre, futsz pár kört és még jóval olcsóbb is. A válasz nagyon egyszerű, hiszen a megfelelően kiválasztott futóversenyekre való utazásban – a futazásban (ezt muszáj volt) – a futás rész csak egy kis szelet.

Ha mindehhez párosul egy remek társaság, szép környezet, és kiváló helyi ízek, akkor egy nagy élménnyel leszünk gazdagabbak, sőt, ezért az élményért akár többször is visszatér ugyanoda az ember.

Ebből a szempontból is kiváló választás volt szeptember közepén, Ausztria legismertebb borvidékén rendezett futóverseny, a Wachau Marathon. A verseny töretlen népszerűségét mutatja, hogy évről-évre 8-10 ezer ember vesz részt ezen az eseményen a különböző távokon, a 10 km-től a maratonig. Legtöbben persze - ahogy az ilyen versenyeken lenni szokott – a kihívást jelentő, de bárki számára leküzdhető, félmaraton távon indulnak.

Szombat reggel, kellemes őszi időben, 17-ed magammal indultunk neki a bő 300 km-es Budapest-Krems útnak. Az óriási lendület a budaörsi McDonald’s-ig tartott, ahol az ilyenkor szokásos súlycsökkentő metódusok mellett, legnagyobb örömünkre megtapasztalhattuk, hogyan készítik el 2*15 perc alatt a 2 darab csokis croissant-t. Mer’hogy az ennyi idő volt.

Ahogy átértünk a határon az éledező napsugarak már nem bírták a harcot a felhőkkel és simán otthagytak minket a szakadó esőben. Mit mondjak, remek előjelek voltak ezek egy városnézés előtt.

Első úti célunk: Herzogenburg  
Ez, a Krems-től mindössze 20 km-re lévő település volt a legközelebbi hely, ahol nyár elején ekkora létszámú csapatnak tudtam még szobákat foglalni (ezt a szöveget megírom, és már foglalok a jövő évi versenyre szállást Krems-be, talán most még van ott is hely).

Egy 49 szobás automata hotelről beszélünk, ahol gyakorlatilag nincs látható személyzet. A hotelhez és a szobákhoz tartozó belépő kártyákat egy automatából kaptuk meg, természetesen a fizetés (meg a bénázás) után. Itt lehet a reggelizés opciót is kiválasztani, amit eredetileg nem nagyon akartam volna, de az egyik szobához „sikeresen” hozzáadtam. Esélyem nem volt, hogy töröljem, így végül Gyulával reggeliztünk másnap egyet. A frühstück helység ajtaja csak azoknak tárult fel, akik fizettek érte. Felmérve a környező országok szokásait, gondoltak azokra is, akik erről másképp vélekednek, így hát egy jelenléti ívvel közlekedő hölgy lecsekkolta az ott lévő bandát. Ő volt az egyetlen élő személyzet. Hogy valójában ki takarítja az egyébként teljesen kulturált és tiszta hotelt, örök rejtély marad számomra.

Na de még szombaton …

A cuccainkat leraktuk a szobáinkba és újult erővel elindultunk Krems-be, az EXPO-ra. Ez az újabb lendület az 500 méterre lévő Hofer-ig (a helyi Aldi) tartott. Ausztriában, szombatonként jó esetben 18 órakor bezárnak az üzletek, vasárnap meg aztán egyáltalán nincsenek nyitva. Szóval a vásárlásról akkor kellett gondoskodni (jó, meg utána még aztán volt 2 SPAR-ozás is, de nagy csapattal voltunk és igény volt rá). Az EXPO-n a rajtszámot, chip-et és a goodie bag-et a vártnál zökkenőmentesebben átvettük. Mert ugye 17 embernél mindig lehet valami gikszer, de most egész flottul ment minden. Kicsit még mászkáltunk a kiállítók között, aztán kimentünk a szabadba és az ott lévő eszem-iszom, dínom-dánom-nak átadva magunkat jól megettük a nem túl nagy, de egyébként egész finom tésztánkat.

Persze a vacsorát nem ezzel kívánta letudni a csapat, megkerestük Herzogenburg legjobb (esetleg egyetlen?) éttermét a helyi specialitások (mint Frutti di mare pizza) megkóstolására. Négyünknek volt szerencsénk megismerkedni az itteni sütőtök krémleves csimborasszójával. Hát mit mondjak… Sokféleképpen ettem már (tökmaggal, napraforgó maggal, tökmagolajjal, tejszínnel, sült szalonnával), de kaviárral és garnélával még sosem. Ez most itt megtörtént. Nem is értem a szerzőt. Ó, Alessandróóó! Ezt hogy??? Nem volt rossz, még talán az egész jót is megkockáztatom, de mindenesetre újdonság volt. A héten kipróbálom a paprikás krumplival is, majd elmesélem. Folytatásnak a bécsi szelet nálam egyértelmű volt, de másoknak olyan szépségeket is tálaltak, mint a képen is látható szűzérmés akármicsoda. Pizzát már mindenki látott, arról nem szúrok be képet.

Nem egy nagy település Herzogenburg, de a hotelhez vezető úton a sötét éjszakában sikerült úgy eltévednünk, hogy az egyébként kocsival 3 perces út, fél óráig tartott. Ja, hogy GPS? Ugyan már, az a bénáknak való.

Este még egy boros üveget sikerült kiürítenem – csak a társaság kedvéért - miközben közösen próbáltuk megfejteni azt a díszcsomagolásba burkolt, ajándéknak álcázott akármicsodát, amit Timi kapott előző nap, a kiváló sportteljesítményéért. Ezúton kérek meg mindenkit, aki csak körülbelülre is tudja, hogy ez mi valójában, postafordultával jelezze! A helyes megfejtők között… Miket beszélek, úgysem tudjuk, hogy helyes-e. Mégis, úgy gondolom, hogy a marketingesek előnyt élveznek ebben a megnyerhetetlen játékban.

A verseny

A versenyről tudni kell, hogy a Duna mentén, a folyás irányával megegyezően halad a pálya, a cél pedig Krems-ben van, függetlenül attól, hogy 10,5 km-en, félmaratonon, vagy maratonon indul a futó. Az eltérés a különböző távok rajthelyénél van. A 10,5 km Dürnsteinből indul, félmaraton a kicsit távolabbi Spitz-ből, a maratont pedig még 21 km-rel odébbról, Emmersdorfból indítják. Minden versenyzőt, aki igényt tart rá, elszállítanak Krems-ből a megfelelő rajthelyre, ami 8-10 ezer embernél nem kis mutatvány, lássuk be. Hogy ez gördülékenyen menjen, helyi buszokat, vonatokat és hajókat vetnek be a szervezők.

Ezek a járművek legkésőbb 1-1,5 órával a rajt előtt (10:00 a félmaraton és a maraton esetében, 9:30 a 10,5 km-nél) elindulnak Krems-ből. Így a szűkös parkolási lehetőségeket is figyelembe véve, reggel fél 8-kor elindult a csapat Herzogenburgból. Mivel már Krems határában álltak az autók, muszáj volt egy-két budapesti trükköt bevetni annak érdekében, hogy időben odaérjünk a pályaudvarra.

Miután a nagy igyekezetünk ellenére majdnem minden transzfer lehetőségről lemaradtak a 10,5 km-es távon induló „Lányaink”, könnyes búcsút vettünk tőlük, majd sorsukra hagyva őket, felszálltunk a buszunkra, ami a főutat kerülve elvitt Spitz-be. Persze aztán ők is felfértek egy Dürnsteinbe tartó járatra, így Ők sem úszták meg a futást. 50 percünk volt még a rajtig és úgy gondoltuk egy kis tehertől praktikus lenne megszabadulni a szőlőtőkék árnyékában, hiszen minden fölöslegesen cipelt plusz kilogramm 1-1 percet is jelenthet. Azt kell mondjam, bő fél percet ledolgoztam már a verseny előtt az időeredményemből.

Még egy kicsit bemelegítettünk Gyulával és Vilivel majd felraktuk a megadott buszra a rajtszámmal ellátott zsákunkat, amiben a most levetett meleg ruha (és itt nem a rózsaszín tanga bugyira és a fekete bőr szerkóra gondolok), valamint a futás utáni váltás cucc is benne volt.

Rajt, pontban 10.00-kor. Az éjszakai esőtől még kissé vizes volt az aszfalt, de mivel nem sütött a Nap, így nem is volt annyira párás a levegő. Mondhatni kellemesen hűvös futóidő volt. Azt gondoltam 4:05-ös kilométerek körüli tempóban megpróbálom végig futni a versenyt. A kenyai srácok többsége már az elején ellépett, de volt pár közülük (ők valószínűleg a rövidebbet húzták előző este), akiknek helyi osztrák futókat kellett kísérniük. Erről a csapatról – Run2gether – azt lehet tudni, hogy Ausztriában és Kenyában van edzőtáboruk, ahova jó pénzért bárki jelentkezhet „továbbképzésre”, valamint tempó kíséretet is kérhetnek tőlük. A befolyt pénzből, valamint a verseny nyeremények x százalékából aztán fiatal kenyai gyerkőcök sportkarrierjének egyengetését finanszírozzák.

Az egyik ilyen osztrák-kenyai páros pont az én kívánt tempómban haladt, úgyhogy tapadtam rájuk kb. 11 kilométerig, aztán a Nap is kisütött, kezdett párásodni a levegő, én meg kicsit belassultam és fokozatosan leszakadtam róluk. Még időben frissítettem és a 16-17. kilométertől ismét visszajöttem 4 perc közelébe. A mellékelt "vizköpős-frissítős" fotót köszönöm Benjamin Butschell-nek! Amikor a kisebb településeken átfutottunk, ott a helyiek ugyan szórványosan tapsolgattak, de a pálya nagy részén inkább a hegyek és a szőlőtőkék látványa kísérte a futókat. Az uccsó 2 és fél kilométerért még Krems-ben kellett tekeregni, amihez egy kimondottan nagyszámú, lelkesítő tömeg gyűlt össze. Nagyon pöpec volt. Picivel talán gyorsabban is mentem a kelleténél, vagy talán korábban kezdtem a hajrát (?), így az utolsó pár száz méteren az oldalam elkezdett szúrni a levegővételkor, ami miatt vissza kellett vennem a tempóból és még páran visszaelőztek. A vége 1:28:megazapró lett. A célterületen, egy kis séta után várt a terülj-terülj asztalkám, ebben valahogy mindig nagyon jót nyújtanak az osztrákok.  A kóla, meg az a túrós süti … hmm … az életet mentett.

A félmaraton verseny győztese pedig a kenyai Wanjiru Daniel-Kinyua lett, 1:00:38-as pályacsúccsal.

Szép sorban megérkezett mindenki, majd jöhetett a chip visszaváltás, zuhany és a szokásos Tomi utáni kereső akció. Nagy nehezen (és egy kis szerencsével) megtaláltuk őt, majd megszavaztunk egy kirándulást Melkbe.

Melk irányába a Duna túlpartján haladtunk pont a futó útvonallal szemben, megcsodálva újra a tájat.  Hogy mennyire jó ötlet félmaraton után kirándulni? Embere válogatja, de azért néhányan elég viccesen kászálódtak ki a kocsiból és tették meg az első lépéseket. Egyik útitársunk kisebb riadalmat is okozott, mikor a lábai megadták magukat és összecsuklott az autóból kiszállva, a rosszullét szerencsére amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is múlt. Mindenesetre tanulsága ennek is van: ne utazz egyedül futóversenyre, a verseny utáni órákban mindig legyen melletted valaki, még a legtapasztaltabb futó is kerülhet váratlan helyzetbe.

Melk Kremstől kb. 40 km-re eső városka, mely a barokk stílusú bencés apátságáról és a sárgabarackból készített termékeiről (csoki, likőr stb.) ismert, no meg a világökörség része is.  Nem ragozom, hogy miért érdemes megnézni (gyönyörű park, hamisítatlan osztrák hangulat, stb.), nekem másodjára is bejött.
Irány haza!

A következő úti cél Firenze, novemberben. Még bőven lehet rá jelentkezni!

<<< Egy tökéletes verseny krónikája ...   Futó gondolatok - ma így >>>


Szólj hozzá!

0
szabályok és használati feltételek.

Hozzászólások

Fel