Félmaraton Ceske Budejovicében - avagy Csehország nem csak Prága

16.06.2016
Kategória: Balca fut
Szerző: Balca

Amikor hosszabb utazásra szánja el magát az ember (magyarul én), akkor általában a környezetétől jelentősen eltérő helyszínt választ, hogy tengert, magas hegyeket, lenyűgöző építményeket lásson testközelből. Ennek némileg ellentmond legutóbbi célpontunk, Ceske Budejovice kiválasztása. Ugyanakkor mindig is szerettem volna Prágán és a domasovi autópálya rendőrségen kívül más cseh helyeken is több időt eltölteni.



A Prága Maraton szervezői Karlovy Vary, Ceske Budejovice, Olomouc, illetve Usti nad Labem négyes valamelyikét javasolták célpontnak, én pedig kaptam az alkalmon. Bár látnivalókban a Becherovka otthona, Karlovy Vary talán kicsit erősebb ebben a csoportban, de a megfelelő időpontot is figyelembe kellett venni, így a június 4-i Ceske Budejovice Félmaraton lett a befutó. Be kell valljam, nem voltam ennek a városnak nagy ismerője, gyakorlatilag lövésem se volt, hol a túróban van. Nyilván, a sör kérdésben jelentősen érintettek most fogják a fejüket, de hát ugye én egy évben max kétszer játszom abban a bandában, szóval talán megbocsájtható!

Előzetesen, a péntek reggeli indulásban és vasárnap esti érkezésben gondolkodtunk, hogy ne csak utazzunk és fussunk, de lássunk valamit ezúttal is. Némi plusz munka, illetve logisztikai probléma természetesen felülírta a terveket, de a csoport nagy része így is sikeresen elindult időben, mi pedig kora délután eredtünk utánuk és vágtunk neki a bő 5 órás útnak abban a szomorú tudatban, hogy a Budweiser sörgyár látogatásáról sajnos mi már lecsúszunk. Bécs után nem sokkal lejöttünk az autópályáról és dimbes-dombos-kanyargós utakon folytattuk, egész pofás vidékeken át. A GPS is csak akkor szólalt meg, amikor gyorsan mentem, szóval könnyen oda lehetett találni célba vett városunkhoz.

A szálloda már kicsit problémásabb volt. Szobákat a belvárosi Hotel Savoy-ba foglaltam, amit se Moha-bá, se Andrea nem talált meg, így a helyi humán erőkre bíztuk magunkat, akikkel valójában csak még többen voltunk. Az utcát megtaláltuk, azzal nem volt baj, de a furcsa számozásnak köszönhetően a szállodának se híre, se hamva nem volt. Némileg igazolva láttam ártatlanságomat azzal, hogy a bénázásban nem voltunk egyedül, hiszen egy másik magyar autó is ugyanazokat a felesleges köröket rótta, mint mi. Akkora dráma persze nem volt, mert egy telefonos egyeztetés után Zolitól megkaptuk a pontos instrukciókat. A Hotel Savoy egyébként egy teljesen kulturált, jól felszerelt szálloda, ugyanakkor az az érzésem, hogy ezt a patinásnak tűnő nevet mintha cukorkaként osztogatnák. Nem mintha hiányzott volna a hordár, vagy Consuela, de azért mégis …

A többiekkel a város főterén (betűzöm: Náměstí Přemysla Otakara II.), a szombat esti verseny rajt/cél területén futottunk össze, majd étterem nézőbe indultunk. Célba vettük a „Minipivovar Krajinska 27” nevű kiszolgáló egységet, mert a Tripadvisor és Lali szerint az egy überfasza hely. Nos, majdnem. Gyakorlatilag a főpincér, vagy mi a bánat a titulusa (na ő az überfa..), simán kinézett onnan minket, ritka nagy paraszt volt. A másnapi versenyen egyébként tök véletlenül készült egy fotó, ahol Lali ökörködik és a háttérben pedig ott van ÜF Pavel. A képen persze kicsit átrajzoltam a fejét. Mint az oviban.

Egyébként ennyi embernek (16 fő) nem egyszerű megfelelő méretű helyet találni, szóval maradt a Pizzeria Regina. Hát ööö, nem az a knédlis, káposztás hely, aláírom, de ezt dobta a gép, meg úgyis a sör volt a lényeg, egészen pontosan a Budweiser, ha már itt vagyunk.

Másnap délelőtt a rajtszámok felvételére voltunk hivatalosak a belváros szívében lévő E.ON székház aljában, ami közvetlenül a Budvar Aréna és a KOH-I-NOOR gyár mellett helyezkedik el. Ja, hogy ooott, hááát persze. Most mindenki egyszerre sóhajtott fel, gondolom. Kétszázadik futópóló helyett szerencsére egy egész jó tatyót adtak a rajtszám mellé. Na ezzel gyakorlatilag ki is maxoltam az EXPO sztorit. A kiállítók a főtéren rendezkedtek be, szóval nem is nagyon értem, hogy a rajtszámok felvételét miért nem lehetett ugyanúgy ott megoldani.

No de nem is itt akartuk tölteni a napunkat, hanem egy csapatfotó után elindultunk a város közelében lévő Hluboka kastélyhoz. A tavak és erdők által határolt épületet az évszázadok során többször átépítették, legutóbb a windsori kastély mintájára Tudor-stílusú neogótikus kastéllyá. Jelentsen ez bármit is …

Kultúrbarbárként azt is mondhatnám, simán elmenne akár Disneylandben is. A gondozott angolparkkal ez a kiváló állapotban lévő kastély kihagyhatatlan látványossága ennek a vidéknek, amely vidéket a legmagasabb toronyból mi is megcsodálhattunk. Ha jobban belegondolok a lépcsőzés nem biztos, hogy a legjobb ötlet volt pár órával a verseny előtt.

Egy könnyed ebédet követően visszamentünk a szállodába, hogy egy rövid pihenő után már a 19 órakor kezdődő versenyre hangolódhassunk. Időközben leszakadt az ég és már csak az volt a kérdés, hogy esőben, vagy fülledt, párás időben fogunk futni. Ha már ebből a kettőből lehetett választani, szerencsére az utóbbi jött össze. Bár még csepergett az eső, mikor elindultunk a főtérre, de a Nap sugarai egyre inkább áthatoltak az elhúzódó felhők között.

A dzsembori hangulata jelentősen hasonlított a Prágában megszokottakhoz. Még jó hogy, hiszen a szervező csapat ugyanaz, na meg a cseh főterek is mind ugyanolyanok. Ide jönne egy szmájli, ha nem viszketne tőle a hátam. De a lényeg. Jó zene, dobosok, vidám arcok és rengeteg kísérő, pontosabban szurkoló. Hogy ez utóbbi kiderüljön – mármint a szurkolás – ahhoz már a verseny kellett, mindjárt arra is kitérek.


Az esemény színvonalához és a körítéshez hozzátartozik, hogy a beszámoló elején szereplő cseh versenyekkel együtt a CB Félmaraton is a komoly rangot jelentő IAAF (Nemzetközi Atlétikai Szövetség) arany címkés versenyek egyike. Persze ezt a rangot sem adják könnyen. A legszembetűnőbb kritérium a megfelelő számú elit versenyző jelenléte, ami a férfiaknál 1:01:30-on, a nőknél 1:11:00-n belüli félmaraton időt jelent. Így fordulhatott elő, hogy a versenyen tiszteletét tette a korábban a világ legjobb maratoni idejével (2:03:02), valamint 58:58-as félmaratoni idővel rendelkező Geoffrey Mutai is. A szabályzat egyébként kitér például olyanokra, mint dopping ellenőrzési lehetőség, teljes pályazár, kontroll mellett lemért pálya, kivetítő, közvetítés, megfelelő frissítés, időmérés, díjazás, stb. Csak azért sorolom, hátha Magyarországon is szeretne valaki egyszer majd egy komolyabb futóversenyt szervezni.

Na de nézzük, milyen volt a verseny.
Szokás szerint ment az agyalás, hogy milyen tempót válasszak. Tök érdekes, hogy a Forerunner 920XT órámmal nem kell másodperceket hozzáadnom a megtett kilométereimhez, nincs több száz méteres csúszás a verseny végén. A Glonass funkció bekapcsolásával talán még a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatal munkáját is tudnám segíteni, ha felkérnének. Egy agyalással kevesebb, ja és a zoknim is sokkal tisztább, mint a hagyományos mosóporral. Na jó, az nem. Mesélem már ez új MOOSE zoknimról? Legközelebb ne felejtsem el.

Szóval, kezdjem 4 perces kilométereket megint, vagy lassabbakkal próbálkozzak? Jobb híján, az elején mentem az 1:30-asok előtti mezőnnyel, amiből aztán kettő 4 perc alatti kilométer lett. Persze ehhez kellett az a sok ember a kordonok mellett. Annyira fura volt, hogy nem csak álltak, esetleg tapsoltak, hanem mindenkinek szurkoltak. Akik tudtak kifelé is figyelni, biztos nagyon élvezték ezt a szakaszt, ahol ez különösen intenzív volt. Aztán jött 15 perc, ami alatt kevésbé vonták el a figyelmemet a pálya szélén történtek és ekkor már kiderült, hogy bizony komoly problémám lesz a levegővel, illetve annak hiányával. Az 5. kilométernél visszatértünk a belvárosba, hogy jól keresztülfussunk a főtéren és egy kicsit mindenki megfeledkezzen a fáradtságról, egyéb problémájáról. A hangulat állati jó volt, felszabadult emberek százai drukkoltak számukra ismeretlen futóknak, köztük nekem is.

Ahogy a pálya kezdett folyamatosan felszáradni a nagy zuhé után, a fülledt idő kezdett egyre jobban megviselni. A pulzusom egyre csak emelkedett, így muszáj volt meginnom egy hydro Powerbart már a 7. kilométer előtt. Később - ahogy kezdtünk kifutni a városból - a tempóból is visszavettem, hogy aztán a 16. kilométernél lévő frissítőállomástól újra erőre kapjak. Itt nem az állomás fizikai valója volt a segítségemre, hanem egy pár percel korábban bevett hydro gél és egy momentum, amikor a sikertelen szivacs elvételi kísérletem után az egyik futótárs meglepett eggyel. A sportszerű gesztust követően a nálam 20 évvel idősebb Vladimir Pechek úgy futott el mellettem, mintha az lenne a legtermészetesebb egy közel 60 éves embertől. Megjegyzem, hogy egyébként a 4 évvel idősebb tesója (Frantisek) loholt mögöttem a tavalyi Prága Félmaratonon, ahogy akkor azt meg is említettem. Persze ezt a családi kötődést, meg az évszámokat a verseny után fejtettük meg. Nem mellesleg az említett Urak a 30-as éveikben 2:20 körüli maratonokat futottak. Erre szokták mondani, hogy a rutin és az évek.

Az uccsó 5 kilométeren a a pálya széli hangulat is sokat dobott rajtam, Újra volt bennem kraft, így 18-nál el is mentem Vladimir mellett, aki aztán 300 méterrel a cél előtt simán lesprintelt. A vége 1:28:35 lett, szóval hoztam az utóbbi évek megszokott átlagát.

Pár perc pihenés után visszakocogtam Judithoz és az utolsó 4 kilométerét már közösen tettük meg. A Neki szóló gratulációkat így én is learathattam. Mutai-t megtalálni lehetetlen volt, így a vele előzetesen eltervezett szelfit ki kellett hagyjam. A tusolásból bőven 10 óra után értünk vissza a belvárosi Fontana étteremhez, ahol a kései időpont miatt már csak egy fajta ételt lehetett kérni. Hát persze, hogy pizzát.

Másnap délelőtt egy Cesky Krumlov kitérővel elindultunk hazafelé. Az UNESCO világörökség részét képező óváros korábban szintúgy kimaradt számomra. Jelzem, hiba volt. Elsőre Szentendre ugrott be, amikor megláttam a színes házikókat a kis utcákkal. A Duna helyett itt az extrát a vadvízi evezősökkel kanyargó Moldva (ránézésre Moldvácska) és a dombon magasló vár nyújtotta. A kis sikátorokban elbúvó üzletek, éttermek és andalgó turisták sokasága elragadó hangulatot kölcsönöz a városnak. A vár több pontjából gyönyörű panoráma tárulkozik elénk, szóval a fényképezőgépek tárterületét jelentősen „megterheli” ez a környék, ami remek kiránduló cél lehet Linz-ből, vagy akár Salzburgból is.

Azt kell mondjam, Ceske Budejovice kiválasztása jó döntés volt. A krumlovi ékszerdobozt pedig vétek lenne egy ilyen túrából kihagyni.

#mywaytovelence

<<< mywaytovelence   Legendary Podersdorf >>>


Szólj hozzá!

0
szabályok és használati feltételek.

Hozzászólások

Fel