Legendary Podersdorf

14.09.2016
Kategória: Balca fut
Szerző: Balca

Állok a derékig érő Fertő-tóban, Podersdorfnál reggel 7 órakor. Beszarásnak nyoma sincs, de ha már itt tartunk, pisilnem azért mégis csak kell, amit fa arccal a "Kollégákhoz" hasonlóan okosba megoldok. Komolyra fordíva, simán parázhattam volna, hiszen 11-12 órás versenysportolás várt rám, ami kb. kétszer annyi, mint amennyit eddig ebben a műfajban valaha végeztem.

Ehelyett azonban az egész héten, sőt még az utolsó pillanatokban is felfokozott várakozás volt bennem, hatalmas kíváncsiság, semmi stressz. Állat lesz a 3,8 km úszás, 180 km kerékpározás és a végén egy maraton. Csapassuk (ez a kenjük régebbi verziója)!

A nyugalom köszönhető a kemény felkészülésnek? Azt azért nem hinném. Bár ebben az évben minden eddiginél többet úsztam és kerékpároztam, de ezzel az edzésmunkával - hallva a többiek óriási edzésmennyiségét - szerintem inkább egy masszív féltávra szoktak készülni. Ráadásul a futás talán a legkevesebb volt az utóbbi jó pár év viszonylatában. Túledzettségről tehát egyáltalán nem beszélhetünk, ugyanakkor mégsem voltak üresjáratok, jó volt az edzések egymásra építése, minősége januártól kezdve és jó volt végig a társaság. Jó volt az út, egyszerűen király!!! Talán ez a kulcs.

Na, szóval állok a derékig érő Fertő-tóban, Podersdorfnál, reggel 7 órakor. A part felöl nézelődő napsugarak már belátják a pálya egészét, amikor visszaszámol a helyi szpíker németül és megkezdődik életem eddigi leghosszabb versenye (a mondat első fele a KFC tagok, romantikus sorokra szomjazó igényeit próbálja kielégíteni).    

Amatőr sportoló vagyok, de az úszásomra még ez sem mondható, mert az amatőr az már egy szint. Erőből próbálom ezt a dög unalmas részt megoldani. Ezért külön öröm volt számomra, hogy engedélyezve volt a neoprén használata, legalább a vízfekvésem javulhatott valamennyire. Persze így is keresztülúsznak rajtam, kicsit megrúgnak, megütnek, de legalább történik valami. A kétkörös úszás második körére már úgy mentem ki, hogy a féltávos versenyzők kiválásával már nyugodtabban lehetett lábvizet keresni. De, mint ahogy végül azt sem, az utat sem nagyon találtam meg visszafelé, amit egy egyenes szakaszon elsőre nehéz elképzelni. Mindenesetre pár sorstársammal együtt én is túlóráztam kicsit, mert a pár fokkal arrébb lévő világítótornyos stéget pécéztük ki magunknak. 100 méterre a parttól már láttam, hogy sétálnak ki az emberek, hát kaptam az alkalmon és én is így tettem. 1 óra 14 perc lett az úszás vége. Mondhatni, hogy a terv szerint. Jöhetett a béndzsózás a depóban, majd a tekerés.

Tök jó volt kiszabadulni, tolni neki. Hat kört kellett megtenni a 30 km-es pályán, amely Podersdorf közeli fő és mellékutakat jelentett. Ha jobbra néztem szőlőt láttam, ha balra, akkor pedig..., ja akkor is. A pálya minőségéről pedig mindent elmond, hogy az előző nap sikeresen "megtalált" egyetlen kátyú a verseny napjára be lett aszfaltozva. Legutoljára asszem a Hungaroringen volt ennyire megbízható az út.

Az első kör egy élmény volt. Semmi szél, számomra egész gyors tempó, jó erőnlét. Ennek ellenére, úgy suhantak el mellettem a féltávosok időnként, hogy kezdtem kellemetlenül érezni magam. A rutin, a beletett évek, a hozzáértés, a kilométer különbségek kiválóan látszódtak.

2 körrel később a féltávosok szépen elfogytak, a pálya is kezdett egyhangúvá válni, így idővel megjelentek a mentális kihívás tünetei és a kényelmi problémák. Szokták is mondani, hogy az utazás szélesíti a látókört. Hát azt is, na meg mást is. Kezdtem egyre többet ficánkolni a nyeregben. 2-5 percenként változtattam a pozíciómat. Éppen csak a lovas bemutatókon látható nyeregre állást nem mutattam be. Már azon filóztam, hogy inkább bevállalnék 50 km futást a végére, csak az uccsó körre ne kelljen kimennem. De mivel ez nem kívánságműsor, mentem még egyet.  A frissítésem és a kajálásom rendben volt, mindig időben ettem-ittam. Judit és Bence is jól adták fel az utánpótlást, szóval összességében rendben voltam és végre jöhetett a futás.

Mondjuk előtte még a depózás, ahol megint szerencsétlenkedtem egyet, amikor a másik irányba akartam kifutni, szembe a biciklisekkel.  Először drukkolásnak hittem a kiabálásokat, aztán kiderült, hogy tévúton járok. Mivel virtuálisan még a depóban járok, bátran megemlíthetem, hogy a bicajos időm 5 óra 46 perc lett. Ennél valamivel többet tippeltem előzetesen, szóval jól álltak a dolgok, mindössze pisilnem kellett. A TOI TOI messze volt, az „okos” megoldásra most nem volt mód, úgyhogy a pályán lévő slózira bíztam a sorsom. Irány a pálya, de ezúttal már a megfelelő irányba.

Futáson mi történhet? Nyilván nem teljesen komoly a kérdés, de azért nagyon nem féltem tőle, hiszen max belegyalogolok. Az első kili után 4:40-et mutatott az órám, de már muszáj volt könnyítenem magamon, így egy takaro(ó)s bokrot kerestem. A problémám viszont ekkor kezdődött el, melynek okát nem a helyi közterületes személyében, hanem a gyomromban kellett keresni. A bő 7 órás, egyhangú, kizárólag édességeken alapuló táplálkozásom megbosszulta magát. Forgó gyomor, hányinger. A felkínált meleg kóla és ISO, vagy bármelyik gél csak olaj lett volna a tűzre, szóval meg kellett várnom, míg rendbe jövök. Addig meg próbáltam lassan futni, sétálni, és csak vizet inni.

A futópálya 5,25 km hosszú volt. Az oda-vissza futásokból kellett értelemszerűen 4-et megcsinálni, hogy a végén kijöjjön a 42 km. Az első fordító után, valahol 5,5 kili után kezdtem rendbe jönni. Ez azt jelentette, hogy rendre tudtam ismét 5 percen belül futni. A frissítőállomásokon mindig megálltam, ahol idővel megkóstoltam a dinnyét, ittam vizet és zuhanyoztam. 30 fok feletti hőmérsékletben sportoltunk, szóval nem volt kérdés, hogy kívülről is kell a hűtés. Tök jó volt visszaérni a versenyközponthoz, mindenkinek volt egy kedves szava. Judit is abszolút képben volt velem kapcsolatban, látta, hogy fizikálisan rendben vagyok. Tukmálta ezerrel a géleket, de éreztem, hogy nem fog lemenni, inkább megpróbálom „zsírból” lehozni a meccset, egy kicsit lassabb tempóval. Persze ezt inkább viccből írom, de nem volt B tervem arra, ha nem mennek le az édes cuccok. Hogy is lehettek volna, amikor ezeket a csokis-karamellás-gyümölcsös csodákat a hétköznapokban is szívesen nassolom.

Mindenesetre maradt a víz, a dinnye, némi alma, a sózott hazai koktél paradicsom és az alacsony pulzus. Úgy mentem ki az utolsó körre, hogy meglehet a 11 órán belüli eredmény. 34 km-ig rendbe is volt minden, ha egyáltalán ezt nevezhetjük annak, de ott megtörtem. Nem volt bennem kraft, eddig bírtam a lightos étkezéssel. Séta, kocc, séta, frissítés, kocc, séta váltotta egymást. Utólag tök vicces, ahogy az útvonalon hogy bíztattuk egymást. Mint a nyugdíjas otthonban a járókeretes bácsik. – Ez az Balikám, odaérsz még a vécére időben, kitartás!

A legvégén természetesen nem volt gond, amikor elkezdett az adrenalin megint dogozni. Örömteli befutó volt 11:05:32-es időeredménnyel.

Próbálom megfejteni, miért is olyan jó ezt csinálni. Verseny közben nem találtam érveket mellette, de ahogy telnek a napok, egyre több jut eszembe. A legfőbb talán az idáig vezető út mellett, hogy kib..tt nagyon jó a végén befutni.

<<< Félmaraton Ceske Budejovicében   Nagy hegyek, apró részletek >>>


Szólj hozzá!

0
szabályok és használati feltételek.

Hozzászólások

Fel