2018. október 28.
A hétvégén egy újabb velencei verseny került be a legérdekesebb versenyeim top 5-ös listájába. A kalandos velencei estébe csábító Venice Night Trail után most az októberben 28-án megrendezésre került Venicemarathon okozott felejthetetlen emlékeket.
A szombat az utazásról, az EXPÓ-ról, Yuki Kawauchiról és a városnézésről szólt. Velencében járni, járkálni, mindig nagy élmény. Az utcák, a csatornák és a házak újra és újra lebilincselik az embert, és mindig van valami, ami eddig kimaradt. Ez a mostani “valami” a végén úgyis kiderül…
Ha csak a versenyre gondolok, akkor, ugyanúgy indult, mint az eddigi velencei maratonok. Reggel 40 perces buszozás Mestréből Stra városkába a Villa Pisani késői-barokk palotához, ahonnan rajtolt a 42 km-en indulók mezőnye. Hideg nem, de némi eső borzolta a kedélyeket, főleg a buszozás alatt, de aztán szépen kivirult az idő, mire elfoglaltuk a helyünket a rajtvonalnál.
S.Balival és Vilivel 5:40-es kilométerenkénti átlagtempót lőttük be a közös célba érkezés reményében. A kanyargó Brenta folyó mentén jártuk sorra a településeket Dolo-t, majd Mira-t érintve, ahol a kis települések apraja-nagyja az út mellett biztatta a futókat, lelkes, olaszos hangulatban. Az útközben “felszolgált” keksz, banán, narancs, víz és izó ital tökéletesen megfelelt az igényeinknek, talán csak a fel-fel lobbanó széllökések rontottak a komfortérzetünkön.
Mestrébe érve a szurkolói tömeg tovább nőtt, plusz erőt adva a futóknak a táv utolsó harmadára, majd 3 órához és 30 kilométerhez érve megérkeztünk a San Giuliano parkba. Jókora tekergőzés után ráfordultunk a lélekölő Szabadság-hídra, ami Mestrét köti össze Velencével. A közel fél órás szembe szeles szakasz a frizuránkat rendesen megigazította, így abban a hitben értünk az utolsó 3 kilométerhez, hogy a befutó fotóhoz tökéletesek lesznek a vizuális feltételek. 🙂
El is értünk az első kis hídhoz, amikor a tetejéről megláttuk a vízzel elárasztott partszakaszt. Nem vizes, pocsolyás, hanem víz alatti volt 10-30 centiméter között váltakozva. A “mi a pi..a ez” mondattal spékelt megtorpanásunkon a többi sporttárs szemmel látható kalandvágya lökött tovább. Előző nap ennek még nyoma sem volt. Jó a Szent Márk téren volt 1-2 nagyobb tócsa, de semmi extra.
Vicces, hogy épp 1 órával korábban élcelődtünk az előttünk futó spartan race-es pólós srácokon. Ezúton is megkövetem őket. Hogy ez mekkora buli?! Trappoltunk a vízben, mint az ovisok, aztán a hidakon és a 10 cm-es szakaszokon meg futottunk. Évek óta ki akartam próbálni egy hosszabb edzést, vagy versenyt követően a hideg fürdőt, hogy meggyorsítsam a regenerációmat, na ez most összejött. Bő 20 percig játszottunk, aztán szólt anyu, hogy most már menjünk haza. Beértünk a célba.
Az átöltözés és zuhanyozás félig meddig értelmét vesztette, mert nem volt értelme 600 métert visszamenni a vízben, hogy aztán tisztán ugyanott visszajöjjünk. Száraz ruha fel, vizes cipő vissza, hajózás Tronchettóig, buszozás vissza Mestrébe.
Kerek volt a hétvége, kösz Srácok, boldog szülinapot S.Bali!
– Balca –
További cikkek a témában
