2017. február 12.
Barcelona is az a város – ha arcoskodni akarok, és miért ne akarnék 🙂 – ahova már-már hazajárok. Néhány éve futottam már itt maratont, és turistaként is bejártam keresztbe-kasul. A várost nem lehet nem szeretni a maga nyüzsgésével, szabályos sugárútjaival, szabálytalan épületeivel, és természetesen Gaudí mesterműveivel együtt. Tőlem jobban talán csak Judit rajong a városért.
Mindez kiegészítve még azzal az apropóval, hogy félmaratont itt még nem futottam – most meg adódott rá lehetőség – indokolttá vált egy újabb utazás a katalán fővárosba.
Mielőtt a versenyről írnék, először jöjjön néhány szó a városról, a legfrissebb tapasztalatim alapján:
Februárban is kellemes idő van, de azért egy széldzseki a szeles tengerparton jól jöhet. Viszont garantáltan nincs szükség kabátra, sőt még pulcsira sem, csak egy kényelmes cipőre, ha valaki jó ötletnek tartja a verseny előtti napon a Tibidabo hegyet (512m) megmászni. Mi jó ötletnek gondoltuk, és végül a kilátás tényleg megérte (a régi vidámpark viszont ebben az időszakban nem működik).
A tengerparti sétány mindig rabul ejt! A szeles idő kedvezett a kite szörf rajongóknak és a sirályoknak, a bámészkodóknak pedig a mutatványaik nyújtottak jó szórakozást.
Ezúton is egy jó tanács minden utazónak: nem kell minden utazást telezsúfolni múzeummal, kulturális programmal! Néha elég csak ücsörögni és nézelődni. 🙂 NÉHA! Azért mi a verseny után még letoltunk egy 20 km feletti túrát a városban a “kötelező” körökkel:
- Montjuic,
- Güell Park,
- Sagrada familía,
- Casa Batló,
- Casa Milá,
- La Rambla
- Arc de Triomf
- Torre Agbar.
A verseny
A versenyszervezés tök profi, minden a helyén, mindenből van kellő mennyiség. A bázis az Arc de Triomf környéke, parkokkal és széles utakkal. A pálya vonalvezetése és a szintemelkedése tökéletes, az időjárás pedig az évnek ezen szakában pont megfelelő egy jó futáshoz. Ha ennyi minden passzol, akkor egyéni rekordokkal is lehet kacérkodni, bár ahhoz valamivel többet kell készülni, mint ahogy én tettem az utóbbi hetekben-hónapokban.
Decemberben egy komoly derékprobléma intett be a rendszeres mozgásnak, ami miatt januárban is csak egy 10-est mertem bevállalni Tromso-ben és utána is nagyon óvatos fokozaton kellett edzenem.
Az utcák tehát ismerősek voltak, nem vitt annyira ki a belvárosból, de a modernebb Sant Martí-ból és a tengerpartból is kaptunk egy kis kóstolót. 4:10-4:15 közötti tempót “egész kényelmesen” tudtam tartani, aztán a rajtszámom szépen megadta magát a 14. kilométernél. A verseny előtti rajtszám feltűzést ha tudom, akkor másra bízom, annyira béna vagyok, de most nekem kellett zilált állapotban a pálya szélén megoldanom. Kicsit ugyan kizökkentett, de a pár száz méterrel arrébb lévő frissítőállomásnál feltankoltam és folytattam a versenyt mintha semmi sem történt volna, végül aztán 1:29:28-cal jól célba értem.
Az 1:30 alatti időnek és az egyenletes tempónak úgy örültem, mint majom a farkának. De ami a legfontosabb, nem jelentkezett semmi fájdalom derék tájékon, szóval folytathatom bátrabban a felkészülést Milánóra és egy újabb játékra a 3 órával.
– Balca –