Salzburg Marathon - Félmaraton

by Móczárné Nagy Márti

Az idő nagyon kegyes volt hozzánk az idei Salzburg Marathonon, csak a végén kezdett szemerkélni az eső, de nem is ez volt a lényeg. Kb. 4 ezer induló volt és mi, "félmaratonisták" együtt rajtoltunk a maratont futókkal (nekik 2 körös volt a verseny).

 

 

 

Nem tudom, hogy hogyan tudták megszervezni, de 6, azaz hat perc alatt elrajtolt a tömeg. Én a legvégén voltam, ezért tudom biztosan. Az útvonal álomszép volt. Először kifutottunk a városból gyönyörű parkokon, kastély kerten keresztül, havas hegyek lábánál, erdőben, tóparton (itt a legtöbb helyen nem beton volt), majd befutottunk a városba.

 

Ott viszont a szurkoló tábor volt fantasztikus. Végig volt nézőközönség, de a legvége volt a legcsodásabb. Valóságos emberi sorfal között futottunk be a célba, hatalmas éljenzés, drukkolás közepette. A frissítések ugyanolyanok, mint itthon, talán csak annyiban volt más, hogy többszörös személyzettel dolgozva folyamatosan takarítottak és nem volt műanyag pohár szőnyeg sehol. Nekem azért is volt különösen nagy élmény, mert egyrészt másfél éve vágytam erre a félmaratonra, másrészt fél évvel ezelőtt lesérültem és azóta gyakorlatilag semmit nem futottam. Ez volt a nagy visszatérés, még, ha nem is teljesen gyógyultan, de futásra képesen.

 

Szólj hozzá!

0
szabályok és használati feltételek.

Hozzászólások

Fel