Nos, kedves Futazók, szombaton, 2015.04.25.-én második alkalommal került megrendezésre a Farkasvágta. Aki tavaly volt, az emlékezhet az inkább Brutálfutás jegyeit magán viselő bükki csúszkálásra. idén ilyen jellegű probléma nem adódott, hétágra sütött a nap, zöldelltek a fák, csicseregtek a madarak, a farkasok ezalkalommal egy szóval nem panaszkodhattak a körülményekre.... és vágtathattak végkimerülésig.

Egy bakancslistás álommal kezdődött az egész. Régóta terveztem, hogy 40 évesen mekkora királyság lenne átfutni a 40 éves hídon, az Európát Ázsiával összekötő Boszporuszon. Igaz, harminc évesen még a távoli jövő jótékony homályába veszett ez az elhatározás, de persze már akkor sem lazsáltam: eleinte évi 1, később negyedévente 1, aztán havonként 1-1 félmaratont futottam. 

Eltelt három hónap a korábbi beszámolóm óta. Sűrű, élményekben gazdag három hónap volt. Kis világom tovább tágult, újabb ismerősök, kezdődő barátságok vártak még rám és persze még sok-sok kilométer. Értékes embereket ismertem meg, akiktől rengeteget tanultam nem csak a futásról, hanem saját magamról is.

Vegyes érzésekkel indultam útnak Encivel, Anettel, Dettivel, Tücsivel és Gergővel múlt szerdán. Tartottam Berlintől. Nem az ismeretlentől, mert tudtam, hogy mi vár majd rám. Nincs nagy tapasztalatom, de futottam már párszor 4 óra fölött, ebből kettő maraton volt. (Ulrik vagyok, ez most nem DK posztja :) )

Elöljáróban: a verseny után eldöntöttem, hogy jövőre újra ott leszek a pozsonyi startvonalon. Pedig – ha tudnátok – milyen mélyről indult nálam ez a szlovák projekt…