2023.03.18.
Félmaraton Elchében
Évről-évre keresünk olyan – számunkra új – versenyhelyszíneket, amelyek ha megtetszenek, a későbbiek során szívesen ajánlhatunk másoknak is. Az idei penzumot az első két versenyünkkel már el is lőttük, hiszen a februári Dead Sea Marathon után most a dél-spanyolországi Elchébe utaztunk, hogy részt vegyünk a “világ első félmaratoni versenye” címmel büszkélkedő Media Maratón Elche jubileumi, 50. kiadásán.
A verseny története 1964-ig nyúlik vissza, amikor egy Manuel Jaén Guilló nevű fickó maratoni versenyt akart rendezni eredetileg Alicantéban, azonban szembesült az ilyen jellegű versenyek szervezési nehézségeivel. Ezért kitalálta, hogy a versenyt két szakaszban, két egymást követő vasárnapon tartják meg, egyenként 21097 métert futva. Ezt az ötletet is elvetette szervező társaival, és úgy döntöttek, hogy csak félmaratont futnak le, amelyet végül 1968-ban rendeztek meg, José Sempere Quesada győzelmével. A verseny útvonalát egy 4240 méteres városi körön jelölték ki Elchében, ahol öt kört kellett megtenni. Az atlétikai szövetség nem fogadta el az Elche Félmaraton hivatalos státuszát, mert a világon nem létezett ilyen nevű verseny. A szövetségi testület Jaén Guilló fáradhatatlan munkájának köszönhetően végül elfogadta ezt a furcsa, atipikus versenyt. Hivatalosan 1971-ben ismerték el a félmaraton elnevezést, így az Elchei esemény a legrégebbi félmaraton a világon.
Először is, ahhoz hogy eljussunk Elchébe és megcsodálhassuk futva az UNESCO világörökségének részévé nyilvánított, több mint 200.000 pálmafából álló ligetet, az a legpraktikusabb, ha a közeli Alicantéba repülünk. Ha jön a reptéri busz, akkor 30-40 perc alatt már ebben a csodás kisvárosban lehetünk a reptérről. Ha nem, akkor 2 óra… Kalandvágyból és a jó társaság miatt mi most az utóbbit “választottuk” 🙂 Jó kedvünket csak fokozta a szikrázó napsütés és a 25-30 fok, ami még itt is több az ilyenkor megszokotthoz képest.
Elchében a rajtszám felvétellel kezdtük a programunkat, amelynek helyéül stílszerűen az egyik kis ligetet szemelték ki a szervezők. Az expón mindenki beszerezhette még a szükséges színes zokniját, feliratoztathatta a verseny hivatalos pólóját és az ilyenkor “kötelező” fotók is bátran elkészülhettek.
Rövid szállodai chill után megpróbálkoztunk egy átmozgató futással több kevesebb sikerrel, mert a meleg mindenkit alaposan fejbe vágott. Emiatt aztán volt is izgulás rendesen, hogy mit is várjunk a másnapi versenytől, ami ráadásul viszonylag későn, délelőtt 10-kor kezdődik.
A verseny reggelén jó esetben egy pirítós vagy keksz mellé egy kávé, vagy tea lenne praktikus, de kit érdekel a praktikum, ha a szállodában van bőséges reggeli kínálat. Persze hogy meg kell kóstolni azokat a friss pék cuccokat, meg a sonkájukat és ha már ott az a tükörtojás, meg rántotta is… És hopp az nem churros véletlenül csoki szökőkúttal? Egy dologra nem derült fény a reggeli során, hogy a konkrétan édes (cukros!) rántotta az valami klasszikusan “zseniális” helyi találmány, vagy csak elb..ta a szakács és só helyett cukrot rakott bele. Apropó, a friss gyümölcsös joghurtot említettem? Mmmm..
A verseny
A rajt előtti hangulat egészen parádés volt. Önmagában már az is sokat számított, ahogy a szpíker dallamos spanyol buzdítása visszhangzott az utcán. Szólt a zene, a házak árnyékaiban még kellemes hűvös levegő áramlott, és a toi-toi előtt sem álltak hosszú sorok, mi kell még?
Aztán pontban 10 órakor egész fergeteges módon elrajtoltatták a mezőnyt, tűzijáték és arany konfettik társaságában. Egy darabig még szambáztunk a házak között, aztán fokozatosan megízlelhettük a Nap áldásos hatását. Nyolc kilométer után a tűző Naphoz csatlakozott a szembe szél és vele együtt érkeztek a lassabb kilométerek, úgyhogy nekiálltam áfonyás allrys-t nassolni.
A frissítőtől pár perc múlva már jobban voltam, ebben persze segített a pálya mellett álló sokaság lelkes bíztatása is, akik szép számmal kimentek az utcára szurkolni. Hallatszott mindenhonnan a lelkesítő Venga! Venga! Vamos! Vamos! Az útvonalon haladva megismerhettük Elche legfontosabb helyszíneit – ligetek, hidak, Altamira kastély, Santa Maria Bazilika -, amiből talán csak a város szélén lévő foci aréna maradt ki, de azt itthon úgyis láthatunk eleget.
Az utolsó 2-3 kilométerre egy csöppet belassultam ugyan, de egész jó “minőségben” sikerült célba érnem, 1:27:14-es idővel. 🙂 Összességében talán egy frissítőállomással lehetett volna több, de ezen nem múlt semmi, így jövőre biztosan visszajövünk ide.
A verseny után Alicante megismerése volt az étlapon, Alicante étlapján meg elképesztően finom helyi ételek. Paella és tapas verziók, édességek, különösképpen a mandulás termékek, ha már tonna szám terem a környéken a mandula. Egy guszta habos süti és egy helyi karamellás flan okozott némi hidegrázást csak az utazás során. Az előbbi túl gejl volt, az utóbbit meg mintha a tojásrántottával már hibázó séf készítette volna, mert némi bükkfán füstölt bukéja volt.
Alicante 2-3 napra teljesen ki tudja kapcsolni az embert a várral, a kikötővel, a stranddal és a rendszeres gasztrotúrákkal, szóval ha 2024-ben te is velünk tartanál egy hasonló körre, nézd meg itt a versenyről az információkat.
– Balca –
Szeretnél 2024-ben futni az elchei pálmaligetben? Itt tudsz regisztrálni!
Hasznosnak vélt infók:
