Múlt évben sikerült eljutnom a Soca Outdoor Fest-re, ami meg is alapozta, hogy Szlovéniába bizony futni is érdemes visszajárni.
Azon lelkes amatőr futók közé tartozom, akik a tudatos felkészülés helyett impulzusszerűen vág bele egy-egy versenybe. Jellemzően nem a teljesítmény, hanem az „érezzem magam jól” és emellett “teljesítsem a kiválasztott távot” a cél.
A Julian Alps Trail-el már néhány hete szemezgettem, amikor jött a lehetőség a Futazás jóvoltából. Innentől fogva nem is volt kérdés a részvétel, sokkal inkább csak az, hogy kit tudok még rávenni a baráti körből ☺.
Ha pedig futazunk, akkor szeretem kiélvezni minden pillanatát és a szusszanatnyi időbe is belepréselni a környék látnivalóit, meg annyi élményt, amennyit csak lehet.
A verseny Krajnska Gora-ból indul, szállásunkat ~6 km-re a verseny helyszíntől találtuk meg, ami árban is kedvezőbb volt és a tömeggel sem kellett küzdeni, nem utolsó sorban pedig egy étterem is volt a szállás földszintjén. Krajnska Gora egyébként nagyon helyes helyszín, mindent is megtalál az ember, amitől jól tudja érezni magát. Klassz éttermek, italozók, bringakölcsönzők és egyéb fakultatív programokat is biztosító lehetőségek koncentrálódnak a csodálatos hegyekkel körbe vett kis városban.
Mielőtt a helyszínre mentünk volna, beugrottunk Bledbe, hogy átSUP-poljuk magunkat a kis szigetig, ahol egy fagyi is belefért még.
Ha a környéken jár valaki, Bled az a hely, amit mindig érdemes megnézni, nem lehet szépségével betelni, ráadásul a mostani alkalommal további két meglepetést is tartogatott. Egyrészt a régióban valami Harley-Davidson találkozó is volt, így minden négyzetméterre jutott egy brümmögő kétkerekű életérzés, másrészt az elfogyasztott fagyi egy komolyabb tisztítókúrával készített fel a versenyre ☺.
Kis kitérőnk után a versenyközpontban átvettük a csomagot (pólóból érdemes eggyel nagyobbat kérni, másnap ki tudtuk cserélni), csináltunk néhány bohóc képet és körbejártuk az expot, ahol most is találtunk sokadik újabb felszerelést, amit természetesen nem lehetett otthagyni.
Szállásunk befoglalását követően, feltérképeztük a környéket, megnéztük a közeli tavat (Jezero Jasna) és megállapítottuk, hogy bérmennyire is hideg majd másnap megmártózunk.
Nem messze innen szintén érdemes kis kitérőt tenni a Ruska kapelica felé, ez egy kis templom, amit az orosz hadifoglyok építették az első világháború alatt.
A 25 km-es táv 9:00-ra volt időzítve (vagy nem a meghirdetett parkolót találtuk meg, vagy jóval közelebb volt), ahova közel két órával előbb sikerült megérkeznünk, így maradt egy kis idő kávé/tea, pólócsere és fényképezkedésre is.
A kikért kávé, tea kombót követően kiderült, hogy kártyával nem lehet fizetni a versenyközpont melletti bárban, kp pedig nem volt nálunk. Viszonylag lazán kezelte a pultos, akit a Dwayne Johnson szikláról mintáztak és megelőlegezte nekünk a bizalmat, hogy majd valamikor beugrunk a tartozásunkkal. Párhuzamosan a sorban magyar szót hallva, beszélgetésbe elegyedünk a mögöttünk álló sorstársakkal és szóba került, hogy ki mit tervez, hogy szeretne beérni. Az egyik srác rávágta, hogy ő bizony a 25 km-es versenyt szeretné megnyerni. Frissítési csomagként meg kétszer fél liter sós kóla kombóval tervezte mindezt ☺. Mondtam is magamban, ez aztán az ambiciózus terv, elkértem a rajtszámot, hogy majd tudjak szurkolni és meg tudjam nézni hova sikerült beérni a tervhez képest.
A verseny első szakasza még eléggé egyben mozog, szűkebb helyeken kisebb torlódások is előfordulnak, azonban minket ez cseppet sem zavart. Később a tömeget felváltja a gyönyörű környezet, és így kényelmes tempóban, nézegetve, múlnak a km-ek.
A frissítőpontok pedig tényleg a legextrémebb igényeket is lefedték, volt itt minden, jézuskától-géppuskáig (víz, iso, kóla, alkoholmentes sör, narancs, banán, paradicsom, sajt, mogyoró, csoki, energia szelet, nutellás és lekváros kenyér, só). Komolyan vigyázni kellett, hogy valaki ne tolja túl.
Az utolsó 4 km felé közeledve, poénkodva mondtam, hogy olyan mintha a szemközti hegy sípályáján folytatódna felfele utunk, aztán hamar meggyőztem magam, hogy biztos nem futókat láttam csak a csákányos liftet (ekkor nem is esett, le, hogy nyáron annak sok haszna nem lenne). Aztán eljött a „nagy hopppáá” pillanat, kiderült, hogy mégiscsak futók, vagy inkább zombi mozgású emberek voltak, akik próbálták magukat a pályán felküzdeni. Szembesülni, hogy nemsokára ránk is ez vár, megfizethetetlen érzés volt.
Átküzdve magunkat a sípályán már csak be kellett futni a célba, ahol az érem és futótársunk által előkészített sör megszépített mindent.
Összességében egy nagyon profi szervezésű, jó hangulatú versenyen vehettünk részt és a végén kiderült, hogy tényleg a kávézóban lévő srác – aki nem más, mint Szabó Sándor – nyerte a 25 km-es távot 1:50:51-es idővel (óriási gratula). Azt már ki sem merem írni, mennyit vert ránk ☺.
Futazzatok Szlovéniába (is), mert frankó ☺
További cikkek a témában
