Még egy picit előtte
Első szakasz
Második szakasz
A második szakaszt követően sor és telt ház volt az egészségügyi sátornál, de azért gondoltam megmutatom a hátamon szerzett sérüléseket én is. Egyeseknél azt hittem fejátültetés zajlik – annyi ideig voltak bent -, de persze a sláger a köröm leválás és a vízhólyag volt. Ezt én megúsztam (nem hiába a zoknim, a kamáslim és a cipőm tökéletes választás volt). A várólistát nézve elnézést is kértem a dokitól, mikor bementem, hogy ezzel a kis hülyeséggel zavarom. Letörölte, bekente a hátam, aztán már ott sem voltam.
Pihenőnap
Mindenki próbált relaxálni, úgyhogy egy kis jógázás, pancsolás, bandázás és kajálás volt napirenden. A frissítő állomásokon dolgozó – mindamellett ránk vigyázó – katonák is focizhattak egy jót, szóval próbált mindenki kikapcsolódni, élvezni a környezetet. Délután 4-kor kaptunk fél litert a nyugat jéghideg ópiumából, ami az előbb-utóbb felmelegedő ivóvízünk mellett kisebb orgazmussal felérő hatást váltott ki.
Ahogy mérlegeltem a versenyen belüli helyzetemet, a dobogót elegendtem 🙂 🙂 🙂
A viccet félretéve, ha nem bénáztam volna annyit és odafigyelek a táska helyes használatára, akkor is max a 70. hely környékén lettem volna, ha nem állok meg fotózni annyit, akkor pláne, összességében tehát jó ez a 100. hely. A terv persze az volt, hogy az utolsó nap majd jól odacsapok neki, de mivel csak bő 22 kilométer volt előirányozva, így nagy mértékű javulás a helyezés tekintetében már nem volt reális.
Harmadik szakasz
Az előző 2 versenynaphoz képest a legfőbb különbség az volt, hogy reggelre szétkapták a rajt és célkaput, majd összerakták 22 kilométerrel arrébb. Tehát a táborunkat végleg ott hagytuk, a sátrunkat is össze kellett pakolni és egy kis csomagba összehajtva le kellett adnunk.
Éjszaka volt egy 5,3-as erősségű földrengés, ami kicsit megmozgatta a matracomat, de a kisebb ijedtség mellett inkább csak beszédtémát adott a rajt előtt mindenkinek. Teherautókkal még megjött jó pár tucat új versenyző, akik az esemény “betétfutamaként” a mi rajtunk után vágtak neki ugyanennek a távnak.
Szóval a pálya továbbra is a lenyűgöző ICA sivatag dűnéi, dombjai közé vezetett, 22 kilométeren át, egészen jól futható terepen, mindössze 470 méter szintemelkedéssel. Annyira jól összeállt mára minden (erőnlét, táska és már csak 6 kiló súly benne), hogy 1-2 kaptatót kivéve egész jó tempóban végfutottam az egészet. Nyoma sem volt fáradtságnak (pedig a pihenőnapon is összebóklásztam 16 km-t a táborban) így fotózni is csak futás közben tudtam, bocsi. 🙂
A szervezők flamingókat is ígértek erre a szakaszra, mondjuk én egy “darabot” nem láttam belölük. Durva, nem? Micsoda szervezés 🙂 2 óra 6 perc alatt be is fejeztem az egészet, hol volt már a 8 órás kóricálás.
Összegzés
Célba beérni mindig jó érzés, persze. De van, hogy csak egy pipa – ez is megvan – a vége. Most, amikor bemondták a nevemet egy “Hungary”-val kiegészítve, na azért az felemelő érzés volt. Annyira jól ment az utolsó szakasz, hogy végül 55. lettem rajta. Talán ha nem béndzsózok azzal a két homályos fotóval a célegyenesben, meg nem kell visszamennem a leejtett telefonomért, akkor … 🙂 Mindenesetre feljöttem a 95. helyre, de mindegy is, hiszen az utolsóként beérő is nagyjából ugyanazokon a nehézségeken és kalandokon ment át, mint a többiek. Így volt tökéletes.
Nekem – amatőr futóként – elképesztően nagy élmény volt ez a verseny. A kies holdbéli tájékon végig biztonságban éreztem magam, olyan színeket és formákat láttam, mint még soha. Ezzel a versennyel megdupláztam a terepen futott versenykilométereim számát, szóval komoly terep rutinról nem beszélhetünk, de örülök. hogy a homokban futás minden formáját kipróbálhattam, a dűnén való lefelé ugrálást pedig egy életre az agyamba véstem.
Hogy mire vágytam leginkább a 6 nap után? MOSAKODÁSRA 🙂 Aztán jöhetett az after party.
– Balca –
Köszönöm a támogatást!
További cikkek a témában
